XIX. századi Franciaország egy somogyi kisfaluban. Ha otthonukat valahogy így képzelték el, ne hívjanak lakberendezőt, csak olvassák el Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában című regényét. E ház pontos leírását ott találják. Marcel Proust megálmodta, Xaver Varnus pedig megépítette, itt Varászlón.Nyomjuk a csengőt, de hiába. Ki van kapcsolva. Mindig, ha Xavér itthon van.
A házigazda bent tavaszi nagytakarítást végez. Épp ideje volt - mondja - hisz a parfümillatú rajongói levelektől és a bírósági felszólítások tömegétől már hónapok óta roskadozika a zongora, az ajándékba kapott könyvektől pedig már lépni sem lehet. A telefon pedig csak csöng rendületlenül. A népszerűség átka.
Amíg Xaver a káosznak rendet parancsol és megpróbálja visszaállítani a regényből ismert szoba állapotát, addig mi körülnézünk. A ház. Kívül semmi cikornya, belül a múlt századi párizsi művésznegyed manzártjainak bohém bája. Súlyos drapériák, francia selyemtapéta, ólomüveg ablakok. Egy igazi budoár. Negyvenhárom négyzetméter. Tokkal, vonóval.
De minek is kastély egy olyan ember számára, aki a zenében átélheti a végtelenség mámorát.Xaver négy éve él ismét Magyarországon és a búlvárlapok szerencséjére mindig csap valami hírverést maga körül: vagy az őt igazoltató rendőrrel hiteti el, hogy anyját E. A. Poe-nak hívják, vagy a garázsáért küzd ádáz csatát a szomszédaival. Szókimondása, bohém életfelfogása egyeseket sokkol és felháborít, mások számára tolerálható különcséget, vagy követendő példát jelent.
Xaver: " Szerintem, amióta közismert lettem, Magyarország legtörvénytisztelőbb embere vagyok. Mindig azt kell, hogy kimondjam, ha már csak öt embernek is példakép vagyok az országban, akkor nyilvánvalóan ezt az öt embert nem vezethetem félre. És folyamatosan úgy kell éljek, hogy megfeleljek az ő elvárásaiknak, vagy inkább egy morális elvárásnak."
Amióta Xaver itt orgonál a szomszédban, azóta Ilonka néni tyúkjai is jobban tojnak. S a szomszédasszonynak a templomig sem kell elmennie, hogy orgonaszót halljon. Mindezt megteheti kapálás, vagy söprögetés közben.
Ilonka néni (szomszéd): "Hát jó érzés! Azért nem mindegy, hogy csend van vagy pedig egy szép orgona szól. Én különben is szeretem az orgonaszót, a templomba is eljárok. Szeretem az orgonát!"
Még egy-két apró igazítás, Bach fényképe is a helyére kerül. A regény által leírt szigorú rend ismét eluralkodik a házon. A varászlói házikónak azonban van mégegy igazi különlegessége. Egy tárgy, amely még Proust szobájában sem található meg, de itt egy egész sarkot mondhat magáénak. Xaver hűséges társa: az orgona. Mely, ha kell sír, ha kell nevet, toporzékol, vagy halálos komolysággal könnyed játékot űz.
S e fárasztó nap után a rószaszín kanadai faházban ismét felhangzik az eltűnt idő nyomában Bach muzsikája. Xaver Varnus, a varászlói varázsló. Varázsol. Méghozzá zenével, szóval és tettekkel.
A hatás olykor meglepő és mulatságos. Egy biztos: a jelenség eredeti, különleges és utánozhatatlan, de semmiképp sem mondható átlagosnak. Bár Xaver azt állítja magáról: ő csupán egy átlagember egy átlagos világban, az átlagostól meglehetősen eltérő magánvéleménnyel. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
