A napokban a boltokba kerülő könyv Varnus Xaver első regénye. Részben személyes emlékeiből, részben képzeletének termékeiből áll össze a furcsa történet: a főszereplő fiú és közeli barátjával közösen eltöltött évek, majd a barát igen különös elvesztése. Az orgonaművésznek nem ez az első könyve, de ebben a műfajban ez a bemutatkozó kötete, melynek írásával az volt a fő célja, hogy megismertesse a közönséget az általa kitalált nem mindennapi témával.

Dr. Kabdebó Lóránt Varnus Xaver: Átváltozások című könyvéről

Könyvhét után jelent meg egyik nemzetközi hírű orgonistánk, Varnus Xavér regénye, Átváltozások (Aqvincum Archive kiadás) címmel. Hiányt pótol? Folytonosságot teremt meg a magyar prózában? Elgondolkoztam, amint megkaptam nyomdafrissen a kötetet. Az első olvasás lelkesültségében SMS-ben köszöntöttem a szerzőt: "Köszönettel megkaptam a nagyszerű regényt. Szerb Antal és a Kentaur Cinijének szelleme és Turauszkasz lelke él benne tovább. Kedvenceim! Gratulálok!

A prózában is remekelsz!" Majd telefonban is megerősítettem, Anatol France és Huxley világáról tettem még említést. És arról, hogy ezt a kísértetjátékos szellemet is kiirtották félszázada a magyar irodalomból, és ennek a folytonosságát érzem megszületni általa. A Hétköznapok és csodák Szerb Antal-i elméletére utaltam. És mivel a napokban a regény egyik (bár központi) helyszínén, a Művész Kávéházban mutatom be a regényt, másodszorra is elolvastam. Ekkor pedig Adynak egy kis prózája meredt elém.

Xavér regénye két polgári család sarjának, két Péternek gyermekkori barátságáról mesél. Amely az érettségi után megszakadt, mivel az egyik Péter Párizsba utazott tanulni. Pontos, érdekes leírásokat kapunk, egyfajta polgári atmoszféra ironikus szeretettel-taszítással való ismertetését. Csakhogy mindez az aranymetszés szabálya szerint egyszerre visszamenőleg bizonytalanná válik. A Művész Kávéház, mint helyszín itt kap fordító szerepet.

Itt tudatosodik ugyanis Schwanberger (azaz "Hattyúhegyi") Péterben, hogy barátja eltűnt mindenkinek az emlékezetéből. Élt, de féléves korában egy szívműtét következtében meghalt, tartja a családi legenda. És innentől kezdődik a regényben a fúga, amely a különböző "csodás-groteszk" történeteket eköré a Péter köré szervezi. Mindaddig, míg nem találkozik egy zsidó származású katolikus pappal, aki fellebbenti előtte az eracleum fátyolát. A lét és nemlét határán a történelem során eltüntetett néhány ember szenvedéstörténetét. Akik sem elkárhozni, sem üdvözülni nem lesznek képesek.

És akik mintegy láncolatot alakítva vonják be utódukul az általuk legszeretettebb lényt. Így lett Péter, a kőszikla a másik Péter révén e sorozat újabb tagja. Még a mások emlékezetéből való kiesés előtti állapotban, a legsúlyosabb csapdában: vagy magával rántja a hozzá legközelebb állót is, vagy rideg elzárkózásával megtöri a varázslatot.

Az utolsó szavak a másik Péter, a kísértet-Péter tudatosan hívő szavait ismétlik el: "Őrizd Uram a lélek útjait!" Hiszen ehhez a Péterhez hanyatlik vissza a "Hattyúhegyi": a másik Péterről festett portréban saját képmását ismerve fel. És így a fúga végén megkettőződve hangzanak el a szavak, én-Péter és az eracleumbeli-Péter egyszerre kimondott fausti könyörgése.

Sajátos echo teremtődik a regényben, a hitért küzdő bizonytalan ember biztonságot kereső ódáját kiáltva ki. Most így ebbe az "eracleai" koszorúba, a felemelkedést és lehullást egyszerre érzékelő verskoszorúba bele tudom fonni az Átváltozások című regényt is. Ugye igazam van? "Hattyúhegyi" Péter hasonló sírfeliratra döbben rá, a Kosztolányi sírja mögött:

Mert álom az ébredés,
És ébredés a Halál.

És hozzáfűzi: "Azon tűnődtem: vajon üzenet ez? És van-e jelentősége annak, hogy bár gyermekkorom óta annyiszor voltam itt, soha nem vettem észre ezt a különös írást?" Majd még hozzáteszi: "Milyen keveset is tudunk sorsunkról. Itt élünk, a végzet által kristályok és óceánok, villámok és titokzatos áramlatok közé zárva, kiszolgáltatva teljes tudatlanságunknak."